A búbos kemencékről

A búbos kemencét eredetileg a parasztság és a mezővárosi polgárság alakította ki, azaz nem főúri használatra készítették. Nagyon sokáig, egészen a 20. század közepéig használták, teljesen pedig napjainkra sem tűnt el.

Kemencét már a honfoglalás előtti korban használtak, magát a szót pedig a keleti szlávoktól vettük át. A búbos kemence viszont csak a 15. században terjedt el, melyet elsősorban fűtési és sütési célzattal építettek. Ezeket kívülről fűtötték, azaz a szájuk a szomszéd helyiségben volt, ami füstmentes szobát eredményezett. Az elterjedési területük főképp az Alföld, de az ország más tájain is találkozhatunk velük.

Szeretne Ön is egy mobil kemencét a kertjébe? Akkor nézzen körül a Kerti-Áruda webáruházban, ahol számtalan méret és típus közül választhat!

A búbos kemencéknek két nagyobb formai típusa alakult ki. Az egyik változat szögletes alaprajzú, míg a másik a csonkakúp alakú. Az első típus főképp a palócföldön és a Duna-Tisza közében volt jellemző, míg a második a Tiszántúlon.

A régi időkben szinte minden ügyesebb kezű ember tudott kemencét építeni. Ekkoriban a legnépszerűbb építőanyag a sár, illetve a vályog volt. Napjainkban viszont már kőművesek építik a kemencéket téglából.

A kemencék célja a kenyérsütés, illetve télen a szobák melegítése volt. Maga a fűtés pedig női feladatnak számított, melyhez nem fát, hanem szalmát, kukoricaszárat, ritkább esetben csutkát használtak. A víz közeli területeken a nád is fontos tüzelőanyagnak számított.

A búbos kemencét nemcsak sütésre, hanem főzésre is használták. Ennek az eszköze vászonfazék volt, ami egy kívül máztalan, vékony falú, öblösödő edény.