A Buddha szobrokról
Ezeket a szobrokat Gautama Buddha ihlette. Buddha az 1. században jelent meg Észak-Indiai Gandhára és Mathura városokban.
Különleges szökőkutak
Régen a szökőkutak nem dísznek készültek, ebből merítették az ivóvizet. Később díszítési célokra is készítettek szökőkutakat, azonban ezt csak az elit réteg engedhette meg. Napjainkban viszont bármelyik kertbe helyezhetünk szökőkutat, ez már nemcsak nemesség kiváltsága!
Közterületi virágtartók és szökőkutak
Ahogyan az otthoni kertekbe, úgy a városi utcákba és parkokba is érdemes kültéri díszeket elhelyezni. A belvárosi utcákba – ahol nincsenek fák és virágoskertek – virágosládákat érdemes kitenni. Köztereken, illetve parkokban pedig remekül mutatnak az óriás szökőkutak.
Mobil kemencék a kertbe
Úgy gondolja, hogy a kemence már csak a múltunk része és a gáztűzhelyek teljesen leváltották azt? Pedig a kemencébe sült ételek íze össze sem hasonlítható a gáztűzhelyben készítettekével. Nagyszüleink erről hosszasan tudnának mesélni.
Grillezés a kertben – ez biztosan összehozza a családot
A kerti grillezést egyfajta ünnepként is felfoghatjuk, az együtt töltött idő ünnepeként. A grillezést senki sem tekinti munkaként, még a gyerekek is örömmel segítenek az előkészületben.
A lámpások akár a kert díszei is lehetnek
Abban mindenki egyetért, hogy a világítás nagyon fontos a kertben. Kihelyezhetünk utcai lámpákhoz hasonló ormótlan világítótesteket, de ez, hogy mutatna egy kertben? Választhatunk viszont olyan kő lámpásokat is, melyek nappal a kert legszebb díszei lesznek!
Fa kerti díszkút -az olcsó és tartós megoldás a locsoláshoz!
Ennél a fa kerti díszkútnál arra törekedtünk, hogy a beszerelése minél egyszerűbb legyen, ezért minden alkatrészt, csatlakozót, illetve a csapot is tartalmazza. Csak beköti, és már használatba is vehető!
Figyelemfelkeltő reklámfigurák
Sok üzlet kiváló minőségű termékeket és széles választékot nyújt, mégis alacsony a forgalom, mivel kevesen ismerik, még a környéken élőknek sem tűnik fel, hogy egy bolt van ott.
Reklámszobrok lovardáknak, lovaskluboknak vagy lovas rendezvények dekorációjaként
Szinte az összes lovardáról elmondható, hogy a városközponton kívül, félreeső helyen található. Így viszont kevesen (mondhatni, hogy csak a rendszeres vendégek) tudják, merre van.
Buddha szobrok
A Buddha szó jelentése „a felébredt” vagy „a megvilágosodott”. A Buddha szobrokról azt tartják, hogy szerencsét és gazdagságot hoznak. Buddháról úgy tartják, hogy Kelet-Indiában élt és ott tanított, valamikor az i. e. 6. és 4. század között.