Kenyérsütő kemencék
A kenyérsütés évszázadok óta része a mindennapi életünknek. Bár napjainkban már minden élelmiszerboltban megvehetjük a kenyeret, viszont semmi sem hasonlítható össze a saját sütés ízével.
A régészeti kutatásokból kiderült, hogy a kenyérsütő kemencék valamikor szinte minden háztartás részét képezték. Ekkoriban még nem kedvtelésből sütöttek bennük, hanem napi használati tárgy volt. Ezeket a kemencéket sokszor úgy alakították ki, hogy télen a ház fűtésére is alkalmasak legyenek, ez főképp a hegyvidéken volt előnyös.
Bár több száz, ha nem több ezer éves találmányról van szó, de a kemence napjainkban is nagyon népszerű. Főképp a panziókban és éttermekben lehet vendégcsalogató „látványosság”, hiszen ki ne szeretné a frissen sült házi kenyeret, vagy éppen pizzát.
A legtöbb kemence egy körülbelül 2×2 méteres négyzet alakú alapon helyezkedik el, a belső sütőteret pedig hőálló téglából alakítják ki. Az égés során keletkező füstök elvezetéséhez szellőzőnyílásokat, illetve kéményt építenek be. Ma már az építése sem okoz problémát, mivel egyes kemenceszerkezeteket készen is meglehet vásárolni, ezt pedig már csak körbe kell építeni.
Napjainkban a kenyérsütő kemencéket a kertben, és nem a házon belül építik fel. Az elhelyezkedést úgy kell megtervezni, hogy minél kevesebb huzat érje, ellenkező esetben a kenyér összeeshet és megsavanyodhat. A hely kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy a füst ne a mi – vagy a szomszédok – lakásába áramoljon.
A kemencékben évszázadok óta fával tüzelnek. Az égést követő hőmérsékletnek legalább 230-250 fokosnak kell lennie. A hamutól pedig minden sütés után tisztítsuk meg az égésteret.